A demonstráció autós felvonulással kezdődött, autók százai álltak a beruházó által építeni kívánt lakótelep melletti útszakaszon. Ez a településrésznek Budapest irányába kivezető útja. A sok száz autó látványosan demonstrálta, hogy milyen az, amikor egy hétköznapi reggelen a Főváros felé indulnak a dolgozni vágyók. Nem 1000-1500 gépkocsiról van szó, amennyit a lakótelep generálni fog a jövőben, hanem „csak” néhány százról. Az autósor a következő TV2 – Tények riportban jól megfigyelhető:

 

A demonstráció a város központjában gyalogosan folytatódott. Sajnos az időjárás nagyon kedvezőtlen volt, ennek ellenére nagyon sokan voltunk. A tömeg a Városházához sétált, ahol beszédek hangzottak el, melyek végén a következő petíció került átadásra Turai István Polgármester úr részére, amit a helyszínen több százan írtak alá:

 

PETÍCIÓ Törökbálint Város Polgármestere és Képviselő-testülete részére

 

Tisztelt Polgármester Úr, Tisztelt Önkormányzati Képviselők!

Nagyra értékeljük valamennyi Törökbálint érdekében hozott döntésüket, a város megfelelő működtetésének szándékát. Úgy érezzük azonban, hogy több ponton számunkra elfogadhatatlan irányba halad településünk fejlődése. 

Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy Törökbálint zöld területeinek rovására újabb és újabb lakó, és gazdasági területek kerülnek kialakításra.

Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy Törökbálint képviselő-testülete az elmúlt tíz évben minden középtávú hatás mérlegelése nélkül több mint 300 hektár átsorolásával jelentősen megnövelte a település lakó és gazdasági területét, amihez erdőt és mezőgazdasági területeket áldozott fel.

Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a növekedés következményeivel nem számoltak: a szükséges közintézményeket és közszolgáltatásokat nem tervezték meg és nem biztosítottak sem területet, sem az anyagi forrásokat.

Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy Törökbálint Önkormányzata évek óta szakértők által elismerten törvénysértő településszerkezeti, illetve szabályozási tervet tart hatályban a Tópark és a település Natura 2000 besorolású területén.

Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a területátsorolásoknál a képviselő-testület a magántulajdonosok érdekeit a település érdekei elé helyezte.

Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a tervszerűtlen lakosságszám-növekedés miatt az oktatási intézmények már ma sem képesek befogadni gyermekeinket.

Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy mindezek miatt ma, az ország egyik leggazdagabb településéből egy eladósodott, súlyos adósságokat felhalmozott várossá váltunk - döntő részben az elmúlt két és fél évben.

Követeljük, hogy az Önkormányzat vizsgálja felül eddigi településfejlesztési politikáját és az átsorolások helyett a már beépített területek minőségi fejlesztésére szánja meglévő forrásait.

Követeljük, hogy a képviselő-testület környezeti szakértők bevonásával vizsgálja felül eddigi területi döntéseit és vonja vissza azokat a káros hatású döntéseket, amelyek még a város pénzügyi biztonságának veszélyeztetése nélkül visszavonhatóak, vagy legalább azok végrehajtását függessze fel.

Követeljük, hogy a Tópark és a Natura 2000 területek esetében állítsák helyre a törvényes állapotokat.

Követeljük, hogy a megfelelő közintézményi és közszolgáltatási hálózat kiépítéséig a város hirdessen moratóriumot a további jelentős lakosságszám-növekedést hozó beruházásokra.

Követeljük, hogy a jelentős mértékű új beépítéseknél az Önkormányzat ne csak a beruházás közvetlen telekszomszédjait helyezze automatikusan ügyfél státuszba az építési engedély elbírálása előtt, hanem a nagyobb helyi civil szervezeteket is, hogy az említett beruházások civil lakossági kontroll alá is kerülhessenek.

Követeljük, hogy a jelentős mértékű új beépítéseknél az Önkormányzat szabja az építési engedély feltételéül, hogy a beruházó finanszírozza az új terület közintézményeit és közszolgáltatásait és ellenőrizze a feltételek teljesülését a használatbavételi
engedély kiadása előtt.

Követeljük, hogy a közösség pénzét ellenőrzötten, tervezetten és kellően megalapozott módon költsék, ne több százmilliós pótmunkáztatással, illetve pályázat nélkül, rohamtempóban döntve sok tíz millió forintos megrendelésekről.

Követeljük, hogy a települést övező és a városon belüli zöldterületekre, mezőgazdasági területekre hirdessenek átsorolási tilalmat.

Törökbálint, 2010. szeptember 26.

 

Tükörhegyi Közéleti Egyesület

Kerekdomb Környezetvédelmi Egyesület

Civil Fórum

Sasadi Sporthorgász Egyesület

Törökbálinti Városszépítő Egyesület

 

A bejegyzés trackback címe:

http://tukorhegy.blog.hu/api/trackback/id/tr832325581

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.